Zöldebb, okosabb, biztonságosabb: így újítja meg a raktárak és irodák világát az épületautomatizálás
Egyre okosabb és fenntarthatóbb épületek segítik a cégeket üzleti sikereik elérésében, amiben kulcsszerepet játszanak a biztonsági, a mesterséges intelligencián alapuló, a felhő- és a vezeték nélküli technológiai megoldások. Erről is megbizonyosodhattunk az idei Niagara Forum 2025 konferencián Londonban, amiről a Propx ügyvezetője, Móritz Tibor és Hadházi Róbert, a SmartNode vezetője osztották meg tapasztalataikat.

A Niagara Forum a Tridium szervezésében megvalósuló nemzetközi szakmai esemény, ahol az épületautomatizálás és az IoT területén dolgozó szakemberek találkoznak. És hogy honnan ered a rendezvény neve? A Tridium fejleszti a Niagara keretrendszert, a világ egyik vezető integrációs platformját, amely intelligens épületek és rendszerek összekapcsolását teszi lehetővé.
Ennek megfelelően a rendezvényen nemcsak az ipar legfrissebb trendjeibe és fejlesztéseibe tekinthettünk be, hanem arról is képet kaptunk, hogy áll a magyar piac a nemzetközi mezőnyben.
Tudásmegosztás a középpontban
A Propx részéről első alkalommal vettünk részt a Niagara Forumon, de örömmel tapasztaltunk, hogy itt valóban az érdemi szakmai tudásmegosztáson van a hangsúly. A programot útmutató előadások, esettanulmányok színesítették, amelyek a jövő épületautomatizálási és IoT megoldásait vetítették előre.
A látottak alapján mindenképpen jó hír, hogy technológiai értelemben a magyar piac naprakész: az innovációk gyorsan eljutnak hozzánk, köszönhetően az ökoszisztémák nemzetközi nyitottságának. Ugyanakkor a konferencián is tárgyalt globális és európai uniós szintű szabályozási változásokat érdemes figyelemmel kísérni, hiszen ezek 1-2 éven belül itthon is meghatározóvá válnak.
Technológiai trendek: felhő, biztonság, vezeték nélküli megoldások
Az idei fórum egyik legizgalmasabb témája a felhőalapú megoldások fejlesztése volt. A Niagara új Cloud Suite csomagja rugalmasabbá és biztonságosabbá teszi az adatkezelést épületautomatizálási rendszerekben, megnyitva az utat olyan új összetett szolgáltatások előtt, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.
A kiberbiztonság ugyancsak kiemelt szerepet kapott, nemcsak az épületek védelme, hanem az adatok integritása miatt is. A kritikus infrastruktúrákat érintő EU-s NIS2 kiberbiztonsági irányelv, a virtualizáció és a konténeres megoldások mind azt mutatják, hogy a jövő intelligens épületei a digitális térben is megerősítik a védelmi vonalaikat.
Ugyancsak hatalmas lehetőségekkel kecsegtet a vezeték nélküli technológiák robbanásszerű fejlődése. Itt természetesen nem a hagyományos vezeték nélküli, például bluetooth megoldásokról beszélünk, hanem az elképesztő hatótávolságú, kisenergia-igényű rendszerekről. Ezek a technológiák egyre nagyobb teret nyernek, különösen a már meglévő épületek, például régebbi irodaházak, raktárak, szállodák, gyártó-összeszerelő területek vagy bevásárlóközpontok korszerűsítése (retrofit projektek), során, mivel úgy tudjuk a korábban szigetüzemű eszközöket és rendszereket felügyeleti rendszerbe integrálni ezekben a létesítményekben, hogy a közben a bérlői operáció zavartalan tud működni.
AI és gépi tanulás az épületautomatizálásban
Természetesen a Niagara Forum-on is hatalmas figyelem övezte a mesterséges intelligencia (AI) fejlesztéseket. A forradalmi technológia jelenleg még inkább lehetőség, mint a mindennapok része, de már most is vannak kézzelfogható alkalmazásai. Az épületfelügyeleti rendszerekből gyűjtött adatok segítségével például lehetővé válik a gépi tanulás és az anomália-detektálás, így a rendszerhibák kiszűrése, amelyeket már beépített megoldásként is alkalmaznak. A Niagara platform nyílt rendszere pedig további fejlesztések előtt tárja ki a kaput, hiszen más gyártók automatizálási rendszereire ráépítve is lehetővé teszi akár az AI-megoldások integrációját.
Az IoT szerepe az okos városokban és a precíziós mezőgazdaságban
A fórum nemcsak az intelligens épületek, hanem az okos városok és az okos mezőgazdaság működésébe is betekintést adott. Az IoT megoldások ma már nemcsak irodaházakban jelennek meg, hanem hanem a precíziós gazdálkodás számos területén is, így az öntözőrendszerektől kezdve a fény- és hőmérséklet-szabályozáson át egészen az állattartó telepek infrastruktúrájáig és a vízellátó rendszerek monitorozásáig. Az okos városokban például a közvilágítás, a forgalomirányítás és a közösségi közlekedés rendszereinek optimalizálásában játszanak kulcsszerepet az új technológiák.
Inspiráló esettanulmányok és gyakorlati megoldások
A számos nívós előadás közül kiemelkedett a HelloParks-projekt bemutatása. Több éve működünk együtt a hazai ipari ingatlanfejlesztő vállalattal, amely a konferencián inspiráló példát adott arra, hogyan lehet a bérlők és a nem műszaki felhasználók számára is könnyen érthető és jól kezelhető épületfelügyeleti rendszereket kialakítani.
A HelloParks új megközelítése nemcsak a műszaki üzemeltetői csapatok munkáját támogatja, hanem a bérlők, a property managerek és más nem szakmai felhasználók számára is átlátható, egyszerűen kezelhető mobil applikációs megoldásokat kínál. A rendszer már most megfelel a jövőbeni európai uniós elvárásoknak is, különös tekintettel a Taxonómia szabályozásra és az ESG reporting követelményeire.
Kihívások: szakemberhiány és oktatási programok
A magyar piacon az egyik legnagyobb kihívást továbbra is a megfelelő szakember-utánpótlás biztosítása jelenti. A helyzet enyhítésére a SmartNode a gyártók által akkreditált tanfolyamokat szervez, amelyek során a jövő szakemberei elméleti és gyakorlati tudással is felvértezhetik magukat. A képzések hátterét a cég több évtizedes tapasztalata biztosítja az épületgépészeti automatika, az energia- és környezeti monitorozó rendszerek, valamint az épületfelügyeleti rendszerek területén.
Az integrált és egyre több alrendszert egyetlen plaformon kezelő rendszerek fejlesztése szintén hozzájárul a szakma megerősítéséhez: nemcsak a rendszerek hatékonyságát növeli, hanem a létesítmények üzemeltetési erőforrás-igényét is csökkenti, ezáltal a bérlők költségeit is optimalizálja.
Mit hoz a holnap?
Ami biztos, hogy a vezeték nélküli IoT rendszerek, a felhőalapú megoldások és a kiberbiztonság jelentik a következő nagy ugrást a szektor számára. A Propx-nél már évek óta aktívan dolgozunk azon, hogy ezek a technológiák minél szélesebb körben elérhetőek legyenek bérlőink és partnereink számára, amivel hatékonyabbá válhatnak és így versenyelőnyre tehetnek szert.
Ahogy a Niagara Forum is rámutatott: a fejlődés megállíthatatlan, és csak az nyerhet, aki az élére áll a technológiai változásnak. Ennek megfelelően, mi is azon dolgozunk, hogy ügyfeleink mindig egy lépéssel a piac előtt járjanak.